Egy vállalkozás indítása elég sok feladatból áll. Napi szinten futok bele különböző csoportokban ezzel kapcsolatos kérdésekbe, hogy mit-hogyan csináljanak, kinek van tapasztalata a különböző vállalkozásindítási feladatokkal? Érdemes átgondolni ezeket, ezért megosztom veletek most azokat a tapasztalataimat, amiket jó lett volna, ha valaki így egyben átadja nekem, hogy ezekkel foglalkozz mindenképp legelőször.
Több tipp olyan, amit a vállalkozásindítás előtt már végig tudsz gondolni és érdemes is. Ilyen az üzleti terv, amit szakemberek érthető okokból komolyan vesznek, hogy elkészítsd. Én ezt bevallom kihagytam, mert egy elég spéci helyzetben voltam. Sőt, abban is biztos voltam, hogy nem jött volna ki a matek. Mégis belevágtam, mert nagyon hittem magamban és a 8 évem addigi munkájában és a vevőim visszajelzései is ebben erősítettek, hogy belevágjak.
Az megint más kérdés, hogy nulla vevőkörrel indultam. Elmondhatom, hogy a „régi-új” vevőim bizalmáért így kétszer dolgoztam meg, ami szerintem óriási dolog. Viszont általában mind így kezdjük. Nulla vevő, nulla követő. Ezt építjük fel a szenvedélyünkkel egy stabil követő táborrá, majd rajongókká.
A vállalkozásindítási checklist a teljesség igénye nélkül készült, csupa olyan feladattal, amit szinte minden vállalkozónak érdemes végig gondolnia. A lista nem határozza meg a sorrendet, de az első két lépés biztosan a könyvelődhöz és az ügyvédedhez visz majd. Értelemszerűen minden szakma igényei, követelményei sem fértek bele, ezek plusz utánajárást igényelnek és amivel könyvelőt, ügyvédet, a NÉBIH-et vagy az önkormányzatot érdemes felkeresned.
Keress egy megbízható könyvelőt és egyeztessétek le, hogy mit fogsz csinálni és ehhez milyen adózási forma lesz a legjobb választás a számodra. Azt is találjátok ki, hogy téged milyen formában érdemes alkalmazni. Ez után jöhet az ügyvéd, ahol a létesítő okiratot beszélitek át, melybe a tevékenységi körök is bele tartoznak. Ha már egyből lesz alkalmazottad, akkor a munkaszerzősédeket, és a GDPR kérdését is érintsétek. Tedd fel bátran a kérdéseidet nekik. Inkább kérdezz olyat, amit butaságnak gondolsz, minthogy később kelljen pótolni valamit. Az mindig több időben és pénzben is.
Pár nap alatt meg van a cég bejegyzése. A könyvelőd intézi a NAV-os dolgaidat is. Ezek után mehetsz a bankba számlát nyitni. Jöhet a tárhely és domain név a weboldaladnak. Az ügyvéded el tudja készíteni a tevékenységedre szabott ÁSZF-et, ami véd téged is és érthető és elfogadható a vevőid számára. Netről leszedett sablont, ha teheted ne használj, max nagyon átmeneti ideig, mert lehet rosszabbul jársz, mintha kifizetted volna az ügyvédnek.
A számlázóprogramod kiválasztásával kapcsolatban szintén érdemes lehet egyeztetned a könyvelőddel. Én megkérdeztem tőle, hogy a tapasztalatai alapján melyiket ajánlja, hiszen ő is ezzel fog dolgozni, így érdemes olyat használni, ami neki és neked is tetszik.
Töltsd le bátran ezt a vállalkozásindítási checklistet és örömmel veszem, ha vissza is jelzel, hogy hasznos volt-e a számodra. 🙂
Van még pár dolog a vállalkozás indítási checklistből, amivel előre tudsz dolgozni még az indulásod előtt és így időt tudsz spórolni. Szedd össze a gondolataidat és gyűjts információkat és inspirációkat a netről a következő témákról: küldetésed, szlogened, elevator pitched (az 1-2 mondatos bemutatkozód) kezd el ezeket megfogalmazni. Hónapok is lehetnek, mire igazán összeállnak rövid és velős mondatokká, amiket aztán sok helyen használhatsz.
Ilyen előretervezés lehet még az arculatod (a márkád színei, betűtípusai) és a logód formába öntése. Vagy legalább egy jó brief megírása, ha grafikust bíznál meg vele. Ezzel együtt elkészülhet a nyomda számára a névjegyed, köszönőkártyád terve is. Ezek is hosszabb folyamatok, amíg megérik benned, ezért is érdemes már a tervezés fázisában, és az alapítás előtt már beindítani ezeket az ötleteket is, hogy amikor eljön a cselekvés ideje, akkor szinte kész terveid legyenek. Hidd el, így imádni fog veled dolgozni minden grafikus, hogy konkrét vagy és nem kell várni rád hetekig.
Ezek később jól jönnek a weboldalad számára is, hiszen meg lesznek az arculati színed, betű típusaid, logód, a küldetésed, amik élettel töltik meg az oldalakat és gyönyörűen összeáll a márkád egyénisége.
Készíttess fotókat is magadról, és ha van terméked, akkor azokról is. Ezek számtalan helyen, és több alkalommal is felhasználhatók a weboldaladon, posztokban, sztorikban és más nyomdai anyagodban. Így könnyebb is lesz a posztok tervezése, mert lesz fotód, csak az értékes tartalmadra van szükség, amivel a célközönségedet szólítod meg.
A vállalkozásindítási checklist nem teljes, ha nem választasz valamilyen számodra társadalmilag fontos ügyet, ami mellett kiállsz és örömmel beszélsz róla, szintén megosztva a web- és más social oldalaidon. Arról is beszélhetsz, hogy miért fontos neked az adott ügy. Meséld el a történeted, hogyan született meg a vállalkozásod története és abba hogyan illik bele a te nemes ügyed. Ezzel a célcsoportod is könnyebben tud kapcsolódni hozzád, ha látják ezt a küldetésedet is.
Egyet sose felejts! Pihenj, töltődj vissza mindig. Ez egy izgalmas és örömteli, ugyanakkor fárasztó időszak is. A kreativitás és szenvedély akkor áramlik, ha szívből cselekszünk, ugyanakkor hagyjuk az agyunkat is időnként kikapcsolni. Ezért is készítettem neked ezt a vállalkozásindítási checklistet, mert szeretnék segíteni neked abban, hogy több időd maradjon a kreatív és élvezetesebb feladatokra azokra, amik igazán feltöltenek téged.
Bízz magadban és a megérzéseidben, szinte mindig igazuk van. Élvezd az utat, amit bejársz, mert sokszor izgalmasabb, mint maga a cél!
Kövesd az utam Instagramon.
Örömmel olvasom a visszajelzésed is, hogy melyik az a pont amire például nem is gondoltál.
Ölellek,
Nóri, a Szalagoslány